Változások kora - 1. fejezet

Sziasztok!

Jól olvasást! 

Puszi Szelena :)

Változások kora - 1. fejezet

"A múlt tapasztalataink alapja, 

a jelen döntéseink helye, 

a jövő peddig a cél, ahová tartunk."

(Szigeti Jenő)

„− Bella! − Az ujja könnyedén végigsimított az ajkam körvonalán. − Én mindig veled maradok. Ennyi nem elég?

Megcsókoltam számon kószáló ujját, és elmosolyodtam.

− De elég, egyelőre.

Makacsságom láttán mérgesen legyintett. Tehát ma este egyikünk sem adja be a derekát.

Olyan erővel fújta ki a levegőt, hogy az majdnem morgásnak hangzott.

Megsimogattam az arcát.

− Figyelj rám − mondtam. − Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve. Ez nem elég?

− De igen, elég − felelte mosolyogva. − Örök időkre elég. Aztán lehajolt, és újra a nyakamhoz érintette hűvös ajkát.”*

Olyan szép ez a könyv. Bárcsak engem is megtalálna a szerelem… Nem! Nem kell nekem szerelem. A nélkül is teljes és boldog vagyok. Most is épp egy forgatásról tartok haza, míg az osztálytársaim azt hiszik, hogy betegen fekszem otthon.

• Kicsim, haza értünk. – kiáltott fel anya, vagyis Eleonora.

Anyám egy elég bonyolult és összetett személy. Mindenre van ötlete, megoldása, amik be is jönnek. Mondhatni Ő a legjobb barátnőm, mivel itt nincs túl sok barátnőm, pedig már közel 5 éve kiköltöztünk Ulm-ba.

• Vanda, kicsim hol vagy? – jött vissza a buszba, amivel utaztunk.
• Itt vagyok anya. – kiáltottam végül felálltam, majd elindultam a busz ajtajához.
• Remélem útközben megtanultad a tananyagot, mert holnap már mész iskolába. De ne felejtsd el, hogy a többiek úgy tudják, hogy influenzás voltál. Na, sipirc az ágyba, mert nem fogsz tudni felkelni holnap. – mondta mosolyogva, majd egy puszi nyomott az arcomra, amit én viszonoztam is utána pedig már ott sem voltam.
• Jó éjt anya! Szeretlek! – mondtam még a szobám ajtajában.
• Neked is kincsem és én is szeretlek. – jött a válasz.

Mi tagadás elég fáradt vagyok. Bementem gyorsan a fürdőbe és letusoltam, majd hajat is mostam. A hajam nem tartozott a kedvelt testalkotóim közé. Megszárítás után göndör volt, ezért szélsebesen kivasaltam. Amint végeztem átrobogtam a hálószobámba és belevetettem magam az ágyamba. Istenem, de jó végre a saját ágyamba, a saját házamba aludni. Nem kellett több párpercnél és már mélyen aludtam.
Kellemtelen zajra ébredtem. Valami mellettem csörgött, csilingelt, berregett és remegett egyszerre. Az ébresztő órám volta felelős és anyám a bűnös, mert korán reggelre állította. Kinyúltam a paplan alól, hogy ki kapcsoljam, de amikor megláttam, hogy háromnegyed 7 van jöttem csak rá, hogy ha nem kelek ki most rögtön az ágyamból, akkor el fogok késni a suliból és a tanárok bezárnak délután. Kedvetlenül kikecmeregtem az ágyból és indultam el a fürdőbe karomon a ruháimmal. Aránylag gyorsan elkészültem, ezért még volt egy kis időm letörölni a biciklimet, mielőtt elindulok. miután végeztem felpattantam rá a táskámmal az oldalamon és elindultam az iskolába. 10.-es vagyok, ezért – az itteni tanügy alapján - idén kellett felvételizzek középiskolából emeltiskolába. Az olyan, mint a gimnázium 11-12. évfolyama, de itt külön választották, ezért 2 évig közép sulis vagyok, két évig pedig emelt sulis vagyok. Ezután jön majd a főiskola vagy az egyetem. Azért van itt ez a hülye középből emeltbe felvételizés, mert itthon még csak a 10 osztály a kötelező származási helyemmel ellentétben. Olaszországban. Ott, akinek nincs meg a 12 osztálya szinte munkát sem talál. Az én álmom az, hogy addig képeztetem magam, amíg meg nem kapom a doktori címet és az orvosi diplomát. Gyerekorvos szeretnék lenni.
Abban a pillanatban, amikor megláttam az iskola kapuit és a lenéző pillantásokat az villant az eszembe, hogy ez a nap sem lesz más, mint a többi. És mekkorát tévedtem…

*Idézet Stephenie Meyer – Twilight (Alkonyt) című művéből